Újdonság a ŠKODA-ról
2019.10.27.

Jubileumát ünnepli a zászlóshajó – 85 éves a ŠKODA SUPERB

Pontosan 85 esztendeje, 1934. október 22-én vezette be a ŠKODA a SUPERB típusnevet, amellyel a márka mindaddig csupán ŠKODA 640 jelzéssel forgalmazott luxuslimuzinjainak színvonalas minőségét és kényelmét kívánta hangsúlyozni.
85 éves a Suberb

A SUPERB első generációját 1949-ig gyártották, 2001-ben pedig a cseh autógyártó ismét felélesztette e hagyományt és bemutatta a modern ŠKODA SUPERB első generációját. Jelenleg e sorozat SUPERB és SUPERB COMBI tagjaival immár harmadik nemzedékében bizonyul sikeresnek, 2019-ben pedig a SUPERB SCOUT is megjelent, s a jövő év elején mutatkozik be a piacon a hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerű SUPERB iV.

Luxuskivitelű gépkocsik már több mint 110 éve is gördültek ki a Mladá Boleslav-i Laurin & Klement autógyár szerelőcsarnokaiból, 1907-ben ugyanis az FF modell az első Közép-Európában készült soros nyolchengeres motorral mutatkozott be. Ezt további modellek követték, amelyeket a különösen nyugodt járású, tolattyús vezérlésű hathengeres Knight erőforrásokkal szereltek, illetve az 1929 és 1933 között, nyolchengeres aggregáttal készült, reprezentatív ŠKODA 860. Ezután a ŠKODA 640 új generációja vette át a főszerepet, amely egyebek mellett különösen innovatív központi csőváz-szerkezetével és elöl-hátul egyaránt független kerékfelfüggesztéseivel tűnt ki - s elsőként viselte a nevet, amely napjainkban is jelöli a ŠKODA csúcsmodelljeit.

A SUPERB név egyrészt az angolból származik, ahol jelentése "nagyszerű, kitűnő, kiemelkedő", másfelől a latin "superbus", azaz "büszke" szóra is utal. A ŠKODA 1934. október 22-én vezette be, s az új ŠKODA 640 különleges karakterét kívánta kiemelni vele. Az 5,5 méter hosszú, 1,70 méter széles és 1,66 méter magas limuzin első példányát 1935 januárjában a ŠKODA-konszern akkori vezérigazgatója, JUDr. Karel Loevenstein kapta, míg a színét felesége, Pavla választotta, aki a vörös mellett döntött.

A ŠKODA SUPERB sorozatgyártása 1935 márciusban vette kezdetét. A csúcsmodell hajtásáról 2,5 literes, 40,5 kW (55 LE) teljesítményű, hathengeres motor gondoskodott. A nagy kereslet rövidesen egyre hosszabb szállítási határidőkhöz vezetett: a zárt karosszériájú változatra négy hetet, míg a SUPERB Cabriolet kivitelre akár kétszer ennyit is kellett várniuk az ügyfeleknek, akik a gazdag szériafelszereltség mellett felár ellenében hat elektroncsöves autórádiót, az első ülések mögé pedig paliszander-fa rakodópolcot is rendelhettek.

Csaknem éves ütemezésben követték egymást az erősebb hajtásrendszerek és a még gazdagabb felszereltségek fejlesztései. Mintegy 600 oldaltszelepelt (SV) motorral szerelt példány után 1938-ban a ŠKODA bemutatta az 59 kW (80 LE) teljesítményű 3137 köbcentiméter összlökettérfogatú, soros hathengeres erőforrás hajtotta SUPERB OHV modellt. Röviddel azelőtt azonban, hogy 1940-ben a háború miatt félbeszakadt a gyártás, még a V8-as SUPERB 4000 egy kisebb sorozata is elkészülhetett. 1946-ban a ŠKODA egy hathengeres motorral szerelt, átdolgozott változattal indította be újra a termelést, majd 1949-ben - bő ezer civil használatra készült példányt követően - politikai okokból leállították a gyártást. Az Š 952 és az Š 956 modellekből 1660 darab katonai jármű is készült.

A ŠKODA SUPERB 2001-ben ünnepelhette visszatérését, a modellsorozat első modern nemzedéke lépcsőshátú középkategóriájú modellként egészítette ki a cseh autógyártó termékportfolióját. A hátsó lábtér tekintetében a SUPERB már megjelenésekor mércéül szolgált piaci szegmensében, miközben vonzó dizájn és kiváló ár/érték-arány is jellemezte. 136 068 legyártott példányt követően a ŠKODA 2008-ban kezdte meg a második generáció gyártását, amelynek karosszériája nagy szögben felnyíló csomagtérajtajával már a ferdehátú modellekével ötvözte a hagyományos lépcsőshátú limuzinok előnyeit, még tovább növelve a SUPERB használati értékét. Egy évvel később érkezett első ízben a SUPERB COMBI, amely 633 - 1865 literes csomagtérrel bizonyult meggyőzőnek. A modern SUPERB második nemzedékében jelent meg a ŠKODA kínálatában egyebek mellett a kulcsnélküli nyitás és indítás rendszere (KESSY). 2015-ig 404 756 Limousine és 217 734 COMBI gördült le Kvasiny gyárának szerelőszalagjairól.

A jelenlegi SUPERB sorozat 2015 óta örvend nagy népszerűségnek világszerte. Soha korábban nem fogalmaztak meg ilyen magas dizájn-elvárásokat és nem alkalmaztak ennyi új technikát ŠKODA-modell tervezése során, s még sosem jelent meg ennyi új "Simply Clever" ötlet, illetve még sosem alakítottak ki a ŠKODA mérnökei ilyen tágas teret a vezető, az utasok és csomagjaik számára. A felsőbb járműkategóriákból átvett, új vezetői segédrendszerek egész serege gondoskodik nagyobb biztonságról és kényelemről, illetve a környezet fokozott védelméről. 2019-ben a ŠKODA zászlóshajója széleskörű frissítésen esett át, s a teljes-LED-Matrix fényszórók, illetve az innovatív vezetői segédrendszerek bővített kínálata csupán néhány példa mindazon műszaki különlegességekre, amelyek a SUPERB modelleket kategóriájuk egyik legbiztonságosabb és legkényelmesebb tagjaivá avatják. Ugyancsak újdonság a SCOUT lifestyle-változat, valamint a különösen dinamikus és takarékos, illetve csekély károsanyag-kibocsátású új EVO-motorgeneráció 110 kW (150 LE) teljesítményű 2.0 TDI turbófeltöltésű dízel erőforrása. A jövő év elején a SUPERB iV bővíti a kínálatot, amely hálózatról tölthető hibrid (Plug-in Hybrid) hajtásrendszerével a sorozat első elektromos tagjaként érkezik.

A SUPERB modellek mintegy 54 százalékát európai ügyfelek vásárolják, de a cseh autógyártó csúcsmodellje Kínában is nagy keresletnek örvend: a 2018-ban összesen kiszállított 137 500 darabból 43 700, azaz csaknem minden harmadik ott, a ŠKODA világszerte legnagyobb piacán talált gazdára. A SUPERB második legnagyobb piacának 19 200 gépkocsival Németország bizonyult. 2001-től az idei első negyedév végéig a SUPERB három modern modellgenerációjában összesen 1 280 600 gépkocsi gördült le a ŠKODA szerelőszalagjairól.