Végh AutóházÚjdonságok

A(z) Végh Autóház összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.

24.06.2025Újdonság a Škodától

Idén is kerékpárosok lepték el az országot a ŠKODA vezetésével

A Škoda Auto idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A világ egyik legrégebbi autógyártójaként azonban a ŠKODA az autózás mellett a kétkerekű élet aktív szereplője is.
Skoda Kerékpározás 2025

Ezért vannak tele modelljei bringabarát megoldásokkal és ezért építette fel biciklis közösségét, a We Love Cycling-ot világszerte. A ŠKODA emellett az idén szintén jubileumát ünneplő, pontosan 100 éves rangos magyar verseny, a Tour de Hongrie támogatója is, amelynek köszönhetően a hétvégén újra a világ legjobb kerékpárosai uralták a hazai utakat. A verseny zárónapján pedig a ŠKODA egy Szülinapi futam keretén belül a sajtó munkatársainak is biztosította a versenyzés élményét – mert a cseh márka számára nem a kerekek száma, hanem a lendület az, ami igazán fontos.


Miért lesz egy autógyártó a kerékpársport elkötelezett támogatója?


Kevesen tudják, hogy a Škoda autógyártó cég múltja igazi kerékpáros gyökereket rejt. 1895-ben Václav Laurin, aki a Cseh Kerékpáros Klub tagja volt és Václav Klement alapította meg a Škoda márka elődjét, a Laurin & Klement céget, mely a Slavia nevű kerékpárt gyártotta. A két lelkes vállalkozó olyan jó minőségű kerékpárokat gyártott, hogy sokan felfigyeltek rájuk a szakmából is. Ahogy haladtak a kor igényei, úgy fejlődött a cég is. Idővel áttértek a motorbiciklik gyártására, majd már autók gördültek le a gyártósorukról. Végül pedig 1911-ben egyesültek a Škodával, így született meg a mára már az egész világon ismert autógyártó cég.


Így már talán kevésbé meglepő, hogy egy autómárka miért is támogatja ilyen kimagaslóan a kerékpársportot. A kerékpározás szeretete a kezdetektől jelen van a márka életében, jelenleg is több neves nemzetközi kerékpárversenyt szponzorál a cég. A nemzetközi szinten évről évre egyre népszerűbb Tour de Hongrie-n a ŠKODA felvezető autót és további kísérőautókat biztosít, amelyekben orvosok, szerelők, felszerelések, ételek és italok kapnak helyet. Mindemellett a márka a magyar zöld trikó szponzora is, amellyel szintén azt fejezi ki, hogy komolyan elkötelezett a kerékpársport mellett.


ŠKODA autók kerékpárosoknak


A ŠKODA modellek minden elemükben – legyen az dizájn, okos megoldás, praktikus apróság vagy műszaki részlet – arra törekednek, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a kerékpárosok életét. Gondoljunk csak a tágas csomagterekre, ahova többnapos bringatúrára való felszerelés is befér, az összkerék-meghajtási opciókra, amelyek segítségével biztosan eléred a túra kiindulópontját, bármilyen út is vezessen oda, vagy az olyan bringás tartozékokra, mint a kerékpártartók és a sárvédelem. Többek között ezért használ Valter Attila, a 2020-as Tour de Hongrie győztese is egy ŠKODA modellt: ezzel az autóval jár edzeni és versenyezni is. Az ő példája is azt hirdeti: nem számít, hogy hol, mit és miért tekersz, egy ŠKODA modellel sosem akad meg a lendület.

Fedezzen fel további híreket

  • Škoda Peaq
    Újdonság a Škodától20.07.2026

    A Škoda Peaq: A Škoda új zászlóshajója

    A vadonatúj Škoda Peaq a márka új zászlóshajójaként mutatkozik be – a kényelem, a helykínálat és a technológia legmagasabb szintjét kínálva utasainak.

    További információ
  • Škoda Epiq
    Újdonság a Škodától18.07.2026

    10 millió forint alatt érkezik majd a Škoda új elektromos SUV-ja

    Magyarországon is megkezdődött az új, tisztán elektromos Škoda Epiq bevezetése.

    További információ
  • Skoda Elroq és Enyaq
    Újdonság a Škodától18.05.2026

    Megújulnak a Škoda elektromos sikermodelljei: újításokat kap az Elroq és az Enyaq

    A Škoda elektromos modellcsaládjai, az Elroq és az Enyaq rendkívül népszerűek a vásárlók körében: 2025-ben Európa legkelendőbb elektromos járművei között a második, illetve a hetedik helyet szerezték meg.

    További információ